Téma: Brókerek |
|
Rendes Kis |
|
Egymilliárd dollárt kaszált Soros György pár hónap alatt
Miközben egyre több ország növekvő aggodalommal figyeli a japán jen drasztikus gyengülését, a legnagyobb befektetők, köztük Soros György egész vagyonokat kerestek tavaly ősz óta a jen látványos leértékelődésén.
Egymilliárd dollárt keresett Soros György legendás alapja, a Quantum Fund a japán jen egészen elképszető ütemű gyengülésén az elmúlt hónapokban. A mintegy 24 milliárd dollárt kezelő alap november óta építi mára tekintélyes profitot felhalmozó pozícióit.
Nem Soros az egyetlen nagy hedge fund menedzser azonban, aki jó ütemben kapta el a jen short pozíciókat, a Wall Street Journal gyűjtése szerint az Apple-lel folytatott jogi harcáról is ismert David Einhorn, és a szintén ismert, mostanában főként a Herbalife balhé kapcsán megszólaló Dan Loeb is szépen keresett. (A hedge fundok speciális, sokszor nagyon kockázatos stratégiákat követő, kevéssé szabályozott befektetési alapok, a legsikeresebb hedge fund vezetőket rocksztároknak kijáró figyelemmel követi a piac).
A jen 17 százalékot gyengült a dollárral szemben az elmúlt három hónapban, és 23 százalékot az euróval szemben, az igen látványos és meredek mozgásban pedig valószínűleg a profi nagybefektetők vaskos tétjei is szerepet játszhattak. Elsősorban persze a japán gazdaságpolitika elszántsága játszott szerepet, a japán jegybank és kormány úgy tűnik, kész mindent megtenni, hogy a jen drasztikus leértékelésén keresztül életet leheljen a jóformán évtizedek óta csak vergődő japán gazdaságba.
Érdemes azt is hozzátenni, hogy mivel az árfolyam látványos elmozdulásában erőteljes szerepet játszottak a short (azaz a jen leértékelődésére játszó) pozíciók, ezek zárása is jelentős hatással járhat, ami rövid ideig tartó, de nagyon drasztikus erősödési hullámokkal tarkíthatja az egyébként tartósabbnak tűnő gyengülő trendet a jen árfolyamában.
A jeng gyengülése a nagy nemzetközi szervezetekben is aggodalmat keltett, a drasztikus leértékelés és a japán kormány gyengébb jenre vonatkozó kijelentései miatt a G7 országok vezetői közös közleményben jelezték, hogy ugyan nem céljuk, hogy beavatkoznak a belső gazdasági célok megvalósításába, a túlzott volatilitás és „rendezetlen" árfolyammozgások káros hatásokkal jár a globális pénzügyi rendszerre.
A világ devizapiacainak egyik meghatározó motívuma a válság utáni években a „devizaháborúként" emlegetett jelenség, aminek lényege, hogy a legtöbb ország a recessziós, gyenge inflációval járó környezetben a devizája erőltetett leértékelésével igyekszik növelni a versenyképességet (a gyengülő deviza egyfelől vonzóvá teszi az ország munkaerejét a külföldi cégek számára, másfelől támogatja az exportőr cégeket). Mivel azonban a devizapiac nulla összegű játék, azaz az egyik pénznem gyengülése a másik erősödésével jár, a „devizaháború" könnyen eszkalálódhat, és így nem várt és nem kívánatos következményekkel is járhat.
investor.hu ... http://erdely.ma/gazdasag.php?id=135831&cim=egymilliard_dollart_kaszalt_soros ... |
|
negyven rabló |
|
Anélkül, hogy a hozzászólásod tartalmát kritizálnám, megkérdezem, hogy mit jelent a "helyzetbe hozni" kifejezés? Nyomorult és maradi véleményem szerint, ez nem értelmezhető! Mindenképpen kell/ene elé a: jó-, rossz-, elképzelhetetlen-, elképzelhető-, borzasztó-, szépséges-,utálatos-,akármilyen jelző! Én nem tudom értelmezni a "helyzetbe hoz" kifejezést annak ellenére, hogy a sajtóban ma már naponta hallom! Tehát: Mindenképpen valamilyenhelyzetbe kell hozni azt, akiről beszélek/ünk! Bocs! |
|
Ida |
|
Idézet: 10 család, amely a világot /USAt irányítja.. most a Goldman Sachs emberek révén Európára is rá akarja tenni a kezét:
Mario Monti (Olaszo vezető lett, antidemokratikusan . 2011 nov) Papademos (Görögo vezető lett, antidemokratikusan, 2011 nov Mario Draghi a ECB (europai kp bank) vezető lett 2011 nov
)
/Már csak Draghi áll a vártán..pedig, alig több, mint 1 év telt el.. Orbánt is akkoroban akarták +lecserélni, amikor a fenti 3 diszmadarat helyzetbe hozták.
|
|
Rendes Kis |
|
Közelít a szakadék, mi lesz a piacokon? - Jön a Portfolio Klub 2012. november 14. | 15:42 Akár mély recesszió is kialakulhat jövőre az Egyesült Államokban, ha nem sikerül időben megegyezni a költségvetési szakadéknak nevezett automatikus megszorítások tompításáról. A félelmek erőteljesen rányomták a bélyegüket a részvény- és devizapiacokra is. Közben ott a görög és a spanyol mentőcsomag ügye, a kínai és a német gazdasági lassulás problémája. A következő, november 29-i Portfolio.hu Klub rendezvényünkön két meghívott szakértőnk áttekinti a főbb gazdasági kihívásokat és közben a piaci kilátásokról is hangsúlyosan beszél.
... http://www.portfolio.hu/deviza_kotveny/deviza/kozelit_a_szakadek_mi_lesz_a_pi ... |
|
|
|
|
|
Rendes Kis |
|
"Kegybanki" korlátok Bealkonyult a hitelből finanszírozott gazdaságélénkítésnek
Minden nagyobb eszközosztályban folyamatos eladást, profitrealizálást javasol Sarkadi Szabó Kornél (Hungária), mondván, a jelenlegi piaci hegymenet még az első félévben kifulladhat. Szerinte az adóssághegyeket nem lehet eltüntetni, elinflálni, legfeljebb kinőni. Ám ennek forrása már nem lehet a hitelből fizetett fogyasztás vagy az olcsó munkaerőre alapozott termelés.
... http://www.tozsdeforum.hu/gazdasag/kegybanki_korlatok |
|
|
|
iszalag |
|
/Már nincs fenn az eredeti helyen |
|
|
|
Rendes Kis |
|
Befektetési alap blog kezdőknek és haladóknak – 122. rész Csúszásban a világvége
Nyugodtabb szelek fújnak a világgazdaságban, nagyon úgy néz ki, hogy még mindig lehet keresni a befektetési piacokon, a világvége késik. Azt már sokkal nehezebb megítélni, hogy a folyamatok révén el is marad-e végérvényesen, vagy csak halogatjuk a dolgot, és így a végén még nagyobb robajjal fog eljönni.
... http://www.facebook.com/pages/Access-Alapkezel%C5%91/180016258700149 |
|
Gyöngy |
|
... és mindkettő tud vízen járni ... |
|
|
|
|
iszalag |
|
Idézet: Rakovsky asserted that Lionel’s son, Nathaniel, needed to overthrow Russia’s Christian Romanoff dynasty in order to consolidate the domination of the Rothschilds in Europe
|
|
iszalag |
|
Idézet: “The Rothschilds were not the treasurers, but the chiefs of that first secret Communism…Marx and the highest chiefs of the First International … were controlled by Baron Lionel Rothschild [1808-1878].”
/Tudtátok?? S a kommunisták is a keresztények kiirtásával kezdték - bár erről hajlamosak ma teljesen elfejtkezni |
|
iszalag |
|
A Rockefeller család a leggazdagabb,(=vagyona nagyrészt jótékonysági intézményeknek álcázva) befolyásosabb amerikai család: tagja a Federal Reserve és a Bank of England vezetésének http://freetheplanet.net/articles/5/internationalists
Schiff Warburg Morgans családokkal Rothschild monopolizálta a 18,19,20 sz nemzetközi pénzpicát, és alapvető befolyást szerzett a politika, társadalom, kultúra terén.
With the active participation of the Rockefellers, the Schiffs, the Warburgs and the Morgans, the Rothschild family monopolised international banking during the 18th, 19th and 20th centuries, along with political, social and cultural influence. Though most of their wealth is hidden inside institutions with charitable status, the Rockefellers are widely believed to be the most powerful and wealthy American family. However, the House of Rothschild possesses the most comprehensive collection of global vested interests, including major shareholdings of the Rockefeller, Warburg, Schiff and Morgan portfolios, as well as seats on the boards of the Bank of England and the U.S. Federal Reserve.
|
|
|
|
iszalag |
|
(Lehet, h ezek a nagy családok csak egymás között házasodnak, mint régen a királyok..) |
|
|